Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


135, Sesonk fáraó, a

Sesonk (Sasunk) fáraó magyar szövege Karnak templomának a falán található. Sok sérülés, rongálás miatt töredékes szöveget látunk, de mégis összefüggő és magyar nyelven jól olvasható. A lexikon szerint családja líbiai származású volt. Már tudjuk, hogy Líbia nevét honnu tehenu néven fordítják idegen anyanyelvű kutatók, a honnu = honi nevünkkel ősszecseng, a tehenu = tehen szavunkkal, tehát Tehén-hon-ból származik. Núbia nevét is korábban megismertük Núbia = Nap-föld, Szudán = Sütő-hon. A teljes képért katt a névre: 1. Sesonk fáraó. 

Neve hieroglif írása: 135.-sesonk-neve.pngA Mén honi sasunk.

 

 

 

135-sesonk-gyuruje.jpegA gyűrű képét köszönöm Andrea Veronika Benkonek.

Beírtam a jelek mellé mai betűinket. Kétféleképp tudom olvasni.

a,Sasunk, ut-tua-t = útján, hona magyar ura.

b,Az edényt nub-napnak, a k jelet kőnek=országnak olvasva, az S jelet set hangértéknek írva:

Napország, setétek nagyura, útján hona magyar ura.

 

Bővebben olvashat róla a lexikonban, katt a névre: Sesonk.

A képen sorszámoztam az olvasás menetét. A jelek állása szerint olvasom fentről le, majd jobbról - balra.

 

131--sesonk-.jpg

(Mint a képen látják, a jelek mellé kezdetben beírtam latin betűinket, de mivel rosszul olvasható, lemásolom a jeleket és így írom mellé a mai betűinket. Dokumentumba kimásolva mindent jól tudnak nagyítani.) A sérüléseknél ... jele lesz a szövegben.

 

132--sesonk-1-a.jpg

132--sesonk-1-b.jpg

Az olvasás menete, a piros 1, 2, 3 oszlop. Az első oszlop sérült, de nem akartam kihagyni, ami olvasható, kibetűzzük.

 

132--sesonk-1-c.jpg

 

132--sesonk-1-cc.jpg

1, ... itt kőbe...fény...mag(úr)..Égi-hon...

2, ...ma Égi-ta(laj, értsd: Égi-föld, ország) magyarjai, Nagyúr, Főúr (=értsd: ez a fáraó szó) népe, Napúr Urad... Úr képe, királyi trónján úr. Ura magyaroknak.. Esti (=nyugati) Nagyúr (nagyurunk) Sasunk (Itt a Sesonk név) király...adnak..

3, ...Apátok népe, Égi honok (értsd: ma Egyiptom országai) népe, Nyugati (esti) magyarod, magyar uradnak, honodban, Égi hazának, itt (van) Magyar országa. Napkirálya (=Napura) 3 magyar honnak (ez). Népei 3 magyaroknak ága, urad (=Napod) honában...

Most a feketével jelölt 4, 5, 6 oszlop szövege a fáraó előtt, az uralkodó lábáig tart:

 

132--sesonk-1-e.jpg

 

132--sesonk-1-ee.jpg

 Összeolvasva:

4, Főmagyar, árpádi magyarok... Mén ág urát, hármat, akinek ment... Isten földednek... magyar ez.... Úr ma Égi (értsd: vigyázója, őrzője) 3 föld ( értsd: ország) magyar, hun... magyarok. Utazó uratok Égi-ta (talaj, ország, Egyiptom ősi magyar neve)... Urát (adna=)adja magyar király(a) feketéknek.

5, Fő Árpádi Deltának ágai 3 urat... ad aki 3 nép 3 országa, 3 népe, Esthon, Bothon (értsd: ma Alsó és Felső-Egyiptomnak fordítják) ... T/D nép...úr... Uraknak ura ez királyoknak (4-nek)... Ura, Árpádok ág(ak) életébe(n) 9-et...ez-nek 3 urad... A magyarok mai úrfő...

6,...Huni úrfőd, hármak felett a trónja királyunk(nak). Térdelsz itt... Szentünk halálba.../Itt kétféleképp tudom hangzósítani, mindegyik értelmes:/ (Est-urunknak= vagy) Istenünk honába 3 magyar 3 országa.

(Nagyon sok a sérülés, rongálás a leleten, mégis magyarul jól érthető mondatrészekké áll össze a szöveg.)

132--sesonk-1-f.jpg

Zöld számok: 7, 8, 9, 10, 11 oszlopai következnek Sasunk fáraó feje körül, és a háta mögötti oszlop.

 

Összeolvasva:

7, Földje a Mén-úr népe hona. Szentek hona trónját...

8, Földben ma urunk...ma...Napúr, ma uratok.

9, Fő honi kőd (értsd: fő országrészed) A Mén, honi Sasunk ma

10, Fő honban (vagy föld honában is) Napunk,

11, Magyar urunk. Élete népe világossága, pap(ok) fő ura, Magyarja...

 

 Mai nyelvezetünkkel mit tudunk meg a betű szerinti olvasás alapján:

Karnak temploma falán emlékét olvassuk a Líbiából, Tehén-honból származó magyar királynak, aki Égi-föld, (Egyiptom) királya volt valószínűleg Kr.e. 942-922 között. A csalájából nevezte ki a tartományok vezetőit, és a vallási központok főpapjait.

A szöveg: Égi-hon fényes nagyura emléke ez. Királyi trónján Napkirály, Úr Isten képe, (azaz helyettese a földön,) Sasunk a nagyúr, magyarok ura. Az Égi Atyának, Nyugati hon Égi országának, Magyarországnak Napkirálya, 3 magyar ág (magyar országrész) ura. A Főmagyar az Árpádok  Mén-ágának leszármazottja, Isten magyar földjének őrzője, védelmezője és a fekete magyarok királya, ura. Az Árpádi Deltának, Esthonnak, Bothonnak (sérült a lelet, hány főúrnak) és magyaroknak főura. A hun főurak felett is király a trónján. Térdeljetek le itt, mert szentünk halálba szenderült...Istenünk honában van, gyászolja 3 magyar országrész.

Földjén a Mén-úr népe honában, a szentek honában trónol (Értsd: temetőben). E földben van mától a Napkirály urunk. A Mén Sasunk, a föld honában is Napunk, Magyar Urunk. Élete a népe világossága, aki a papok főura, Magyarja...


 

Következő oldalon folytatom a lelet olvasatát, katt: Sesonk = Sasunk fáraó szövegének folytatása. b.

2013-04-07. Ezen a módon én olvastam és publikáltam először a magyar hieroglifák olvasatát. Szabadon bemutatható a honlapra történő hivatkozással " Kissúrék hieroglif és rovás olvasatai" megjegyzéssel, a honlapra történő hivatkozással.  Képek az internet szabadon bemutatható képei, és wikipédia képei. 

2015.04.15. A gyűrű olvasata felkerült a cikk elejére.