Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


25, II Pepi fáraó magyar szövege

II Pepi fáraó, az internetes lexikonban az aláhúzottra kattintva olvashatnak.   

 

25--ii-pepi.jpg

Az első jel, az úr jele, amit idegen nyelven ré-nek írnak, ha elölről olvasom, miért tették a szó végére? Dupla kör napurat is jelent. (Értsd: Napkirály.)

A kereszt jele nofer, mi értjük, hogy Nagyúr.

A ka-szótag: karok felfelé állnak, kar+áll = király.

 

Második jelcsoport:

A négyszög jele hieroglif P, következik az A, és P.

Pepi fáraó tehát PAP úr, azaz Papkirály volt.

Mai szóhasználatunkkal titulusai: Napúr, Nagyúr a Király, Papkirály.

Nem érthető sem a Pepi, sem a Noferkaré szóösszerakás. (Ezzel bizonyítottuk, hogy a szöveg magyar nyelven jól olvasható.)

Nézzük a szobrát. Pepi gyermekként lett király, amíg felnőtt, anyja uralkodott a nevében. (Eredetiért katt a képre.)

25--pepi-es-anyja.jpg

 

A nagy lexikoni képen a lábánál elkopott feliratból is tudok valamit elolvasni:

25--pepi-szobra-jelei.jpg

Most jobbról, a kopástól olvasom a töredéket:

Onk jele élet, hullámvonal N, Kör az úr jele, hullámvonal N. Látjuk a szobron, hogy nőről van szó, a kampó jele ez, esz. Összeolvasom mai szavainkkal: Életnek úrnője ez. Idézem a lexikonból: "Anheszenpepi uralkodott helyette régensként." Akkor a kopott keretben a Pap szó van az úr, ura keretben. Neve pedig helyesen olvasva: Pap úr életének úrnője ez.

Most mégis az Anh-e-sze-n pepi nevet megcáfolom:

A sort jobbról olvasom. Az anh, onk, = élet szójel a pap úr után áll, és a lexikon előre tette. Egy hullámvonal = N és a kört = ÚR ki sem olvasták, pedig utána a kampó =ez következik. A sze, ez jelét pedig előbbre tették. Sokadszorra megállapíthatjuk, hogy a közlőknek fogalmuk sincs a magyar névalkotásról, és miként kell a hieroglif szövegeket elolvasni.

 

 

120,Egyiptomi magyar nyelvemlék 15 Nílus úrnője katt a címre.

2012-03-04. Ezen a módon én olvastam és publikáltam először a magyar hieroglifák olvasatát. Szabadon bemutatható a honlapra történő hivatkozással " Kissúrék rovás és hieroglif olvasatai" megjegyzéssel. Képek az internet szabadon bemutatható képei, és Wkipédia képei.