Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


39, IV Thotmesz magyar szövege

 IV Thotmesz fáraó, az internetes lexikonban az aláhúzottra kattintva olvashatnak

Megjelentek az első jelei a fia, III. Amenhotep alatt egyre erősödő napkultusznak, amely Thotmesz unokája, Ehnaton alatt érte el csúcspontját. Majd királyi támogatás nélkül vissza tértek Tutanhamon alatt az ősi valláshoz.

 

39--iv.-thotmesz.jpg

Első sor hieroglifái:

Istentől Eredt, Mén Úr Képe

Második sor:

(Kő- úr =) Országunk ura, Tudó Mása Úr.

Az Álom-sztélé

A rávésett szöveg szerint az arra járó Thotmesz herceg megpihent a Szfinx árnyékában, és elaludt. Álmában megjelent neki a Napisten – az Újbirodalom idején az ő szobrának tekintették a Szfinxet, és megkérte, szabadítsa ki a sivatag homokjából, mely egyre inkább maga alá temette; cserébe királlyá teszi. Thotmesz kiásatta a homokból a szobrot és védőfallal vette körül...

A közölt képet e sorok írója nem tudja olvashatóra nagyítani, hogy a hieroglif feliratot tanulmányozza.

136, Királycímek és az Ezüst ősúr = II Ramszesz

S-EZUST-UIRI: Az Ezüst Úrős becenévvel illeték.

A  képen 2.Ramszesz = Ra-mása / Úr-mása, az Ezüst ősúr múmiájáról készült fotón látjuk az ősz-ezüst hajszálakat! Egy átlagos mai magyar nagypapa arca, sok ezer évvel ezelőttről.

137,Egyiptomi magyar nyelvemlék 24 Magyar királycímek folytatása katt a címre.

A király és napkirály kifejezések tömeges előfordulása az Őshaza területén, évezredekkel a szláv nyelvek kialakulása előtt, azt bizonyítja, hogy a finnugor tudósok megállapításának éppen az ellenkezője igaz.

 

2012-03-07. Ezen a módon én olvastam és publikáltam először a magyar hieroglifák olvasatát. Szabadon bemutatható a honlapra történő hivatkozással " Kissúrék rovás és hieroglif olvasatai" megjegyzéssel. Képek az internet szabadon bemutatható képei, és Wikipédia képei.